Természetesen a folyamatos fejlődés és üzleti növekedés volt az elsődleges célunk, annak érdekében, hogy minél több gazda sikeres munkájához járulhassunk hozzá. A tapasztalt változásokhoz és a géppark fejlődéséhez igazodva napjainkban jelentősen bővítjük termékkínálatunkat a nyugati erőgépekhez, illetve komplett munkagépek, munkagép alkatrészek értékesítését is bevezettük.
Az agráriumban végbement átalakulás ellenére továbbra is az MTZ alkatrész a zászlóshajónk, hiszen ismereteink szerint több MTZ van az országban, mint az összes többi márka erőgépei együttvéve. Az elmúlt évek alatt sikeres üzletpolitikánknak köszönhetően vállalkozásunk dinamikusan fejlődött, így lehetővé vált, hogy kínálatunkat is tovább bővítsük. Akár MTZ, akár más típusú gépek után köthető mezőgazdasági munkagépeket és azok alkatrészeit, LED lámpákat, akkumulátorokat, különböző felhasználási célú olajokat, csapágyakat, valamint gumiköpenyeket és szerelt felniket is forgalmazunk. Emellett egyre több nyugati alkatrészt kínálunk, hiszen ezek jelentősége is folyamatosan növekszik. Partnereink között megtalálhatók az agrárágazat legkülönbözőbb szegmenseiben tevékenykedő vállalkozások, magánszemélyek egyaránt. Széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően készleten nem található, egyedi, rendkívüli igényeket is kielégítünk országos szaküzlethálózatunkban.
Szaküzleteinket az 1990-es évek folyamán kezdtük el megnyitni, változó ütemben. Ma már az ország 21 pontján és webáruházunkban is várjuk vásárlóinkat, hogy minél könnyebben és gyorsabban elérhessék termékeinket. Ennek megfelelően 2017 novemberében Kiskunlacházán a Rákóczi út 90. szám alatt nyitjuk meg legújabb szaküzletünket, ahol a HABI Kft-re jellemző széles kínálattal, szakértelemmel és szaktanácsadással várjuk kedves vásárlóinkat.
A humán erőforrás kiemelkedő fontosságú cégünk működésében, központi, kiskunhalasi telephelyünk dolgozói biztosítják a logisztikai, beszerzési és technikai feltételek megvalósítását. Értékesítőink, területi képviselőink pedig személyes kapcsolattartás során képviselik értékeinket a vásárlók felé.
14 év szakmai tapasztalatai alapján 2008- ban a vevői igények magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében cégünk létrehozta saját kereskedelmi márkáját is, HBR néven. A márkanév alatt forgalmazott alkatrészek garantáltan megfelelnek a legmagasabb gyártói minőségnek, a közvetlen gyártói kapcsolatoknak köszönhetően ehhez versenyképes árakat is tudunk biztosítani. Csak azokkal a gyártókkal kötünk szerződést, akik vállalják, hogy a hologramos HBR matricás termékeket egyesével alávetik minőségellenőrzésnek, kizárólag a hibátlan darabok kaphatják meg a minőséget jelképező matricát. A cégfilozófiánk mindig is az volt, hogy versenyképes eladási árakon tudjunk megbízhatóan és jó minőségben mezőgazdasági gépalkatrészeket forgalmazni. Büszkék vagyunk HBR termékeinkre, ezért nagy figyelmet fordítunk a termékcsalád fejlesztésére. Minden HBR terméket a piaci igények hívnak életre. Jelenleg több mint 300 fajta, készletről azonnal elérhető HBR terméket tartunk nyilván, és a közeljövőben is ennyi vár bevezetésre.
A HABI Kft.-nél a legfontosabbnak tartjuk a tisztességet és a megfelelő tájékoztatást. Kínálatunkban eredeti, gyári és utángyártott alkatrészek is elérhetők, így mindenki a felhasználási céljaihoz illeszkedő terméket választhatja. A különbségeket vásárlóink számára is kommunikáljuk, az eredeti, gyári termékeken megtalálhatók az eredetiséget igazoló jelzések. Igyekszünk felhívni partnereink figyelmét a hamisított árukat forgalmazó kereskedők trükkjeire, bármilyen felmerülő kétely esetén szakembereink szívesen segítenek a valódi származás megállapításában. Sajnos napjainkban még mindig elterjedtek az eredetiként forgalmazott, ám utángyártott termékek. Ez a vásárlók bizalmára és munkájára is negatívan hat: túlárazottan kapnak nem a céljaiknak megfelelő alkatrészeket. Természetesen az eredeti és az utángyártott természetesen termékeknek is helye van a piacon. A rendszeres és nagy teljesítményt igénylő munkafolyamatokhoz ajánlatos eredeti, gyári termékeket választani, így az áruk is megtérül. Azonban ritkább és kisebb teljesítményigényű használatra nem feltétlen szükséges a nagyobb beruházás, az utángyártott termékek is tökéletesen ellátják feladatukat.
Újdonságok kínálatunkban az állattartó telepeken is kiválóan használható, a gazdák munkáját nagymértékben megkönnyítő homlokrakodó és adapterei. A traktoros homlokrakodók a leguniverzálisabb anyagmozgató, rakodó eszköznek tekinthetők. Kis beruházásigényűek, és az erőgép felhasználási körét is bővítik. A korszerű kivitelű homlokrakodó gépek munkaszerszámainak univerzális felépítése lehetővé teszi e gépek hatékony alkalmazását a mezőgazdasági műveletek igen széles körében. A homlokrakodók a cserélhető munkaeszközeikkel bármilyen konzisztenciájú ömlesztett anyag pl.: szemes termény, műtrágya, szilázs, szerves trágya stb., valamint a különféle terimés anyagok pl.: széna, szenázs és szalma bálázott formában történő rakodására alkalmasak. A mezőgazdasági termelésben felhasznált anyagok, termények rakodása során nagyon fontos, hogy az anyag fizikai tulajdonságainak megfelelő munkaeszközt használjunk. A megfelelő munkaeszköz kiválasztásánál, és használata során mindig tartsuk szem előtt az adott rakodógép megengedett emelőképességét és stabilitási jellemzőit. Ha nem megfelelő munkaeszközt használunk, a rakodógép emelőképességét nem tudjuk kihasználni. Ennek ellenkezője a gép túlterhelése, ami fokozott igénybevételt, idő előtti elhasználódást, és fokozott balesetveszélyt jelent. Ugyancsak balesetveszélyes a nem megfelelő műszaki állapotú gép használata is. Szakértő kollégáink a homlokrakodókhoz és adaptereihez kapcsolódóan is teljes körű információval szolgálnak szaküzleteinkben.
A bálacsomagoló gépeket és kellékeket a minőségi szálastakarmányok, gyep- és lucernaszéna és a szenázskészítés igényeinek megfelelően a gyártók jelenleg is folyamatosan fejlesztik. A gyártók újabb és újabb márkákkal, egyre korszerűbb típusokkal jelennek meg a piacon, ezért szaküzleteinkben is a legújabb, kiemelkedő minőségű termékeket kínáljuk. Az is nagyon fontos, hogy ebből a széles választékból az üzemek a termelési szerkezetüknek, a termőterületi arányoknak, a betakarítandó terület nagyságának, és egyéb ökológiai adottságaiknak megfelelő bálacsomagoló eszközöket válasszanak ki a minőségi takarmány előállítására. Értékesítőink szakmai tanácsadással állnak vásárlóink rendelkezésére.
Az ősz beköszöntével nem csökken az elvégzendő munka mennyisége, viszont rövidülnek a nappalok, ezért a munkavégzéshez gyakran szükség van mesterséges fényre. A traktorok, a mezőgazdasági gépek a nap teljes időszakában, éjjel is biztonságosan működhetnek a LED-es világítóeszközök által előállított fény segítségével. A LED lámpák legfontosabb előnyei: alacsony energiafogyasztás, bekapcsoláskor azonnal teljes fényerőt szolgáltat, hosszú az élettartama, ütés-, rázás- és vízálló, karbantartásmentes, széleskörű formatervezési lehetőséget biztosít, bárhol alkalmazható. Napjainkban általánossá válik felhasználása a traktortechnikában, kedvező tulajdonságai és főként kiemelkedően jó hatásfoka miatt. Vásárlóink a LED lámpák széles választékát találják meg kedvező áron országos szaküzlethálózatunkban.
A legfőbb értékünk a tisztességünk minden irányba, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy több ezer család megélhetése függ a megbízhatóságunktól és a munkánk minőségétől.
Forrás: TÁM Magazin
1992 óta kiváló minőségű termékeinkkel, szakértő kollégáink szaktanácsaival járulunk hozzá a gazdák sikeres munkájához. A tél közeledtével fontos erőgépeink felkészítése a megváltozó időjárási körülményekre, ezáltal biztosítva zavartalan működésüket és az alkatrészeik hosszú élettartamát. Ezekkel sok munkakiesést és bosszankodást megspórolhatunk!
Az indítási fordulatszámra felpörgetett dízelmotorok hengereiben a sűrítési ütem végén kialakuló 900-1000 °C-os hőmérsékleten biztonságosan meggyullad, elég a gázolaj és a levegő keveréke. Hidegen indított dízelmotoroknál gyakran nem alakul ki a gázolaj öngyulladásához szükséges hőmérséklet, és a motor nem indul. Ezért van szükség a beszívott levegő előmelegítésére. A dízelmotorok indítása télen sem jelent gondot, ha az indító berendezések és a motor kifogástalan állapotban vannak, ezért a tél kezdete előtt a szükséges javításokat el kell végezni.
Az erőgépek téli felkészítéséhez hasznos tanácsokat olvashat az erről szóló cikkünkben, a szükséges alkatrészeket minden típusú erőgéphez beszerezheti országos szaküzlethálózatunkban, 2017. november 13-tól már Kiskunlacházán, a Rákóczi út 90. szám alatt is. Választékunkban az eredeti, gyári és utángyártott MTZ-alkatrészek, nyugati traktoralkatrészek, komplett munkagépek és alkatrészeik is megtalálhatók. Kiegészítő termékeink (kenőanyagok, gumik, csapágyak, ledes lámpák, akkumulátorok, hajtástechnika, stb.) széles palettája segít, hogy egy helyen találhassanak meg minden eszközt, ami szükséges a munkálatokhoz.
További információkért, termékeink és szaküzleteink részletes listájáért látogasson el webáruházunkba!
A több generációs családi vállalkozásként működő HABI Kft. immáron 25 éve foglalkozik mezőgazdaságigép-alkatrészek kereskedelmével és gyártásával, folyamatosan bővülő termékkatalógussal és szélesedő kereskedelmi hálózattal szolgálva ki a hazai agrárium igényeit.
KéK Körkép: A vállalkozás 1992-ben kezdte meg működését.Miért döntöttek az adott szakmai profil mellett, és milyen üzleti tervek megvalósítását tűzték ki célként? Harkai Péter: A rendszerváltás után jelentősen átalakult a mezőgazdaság helyzete. A termelőszövetkezetek megszűnésével a földek nagy részét magángazdálkodók művelték, a kereskedelmi helyzet pedig nyitottabbá vált. A gazdáknak biztos beszerzési forrásokra volt szükségük. Addigra főként a belorusz erőgépek terjedtek el hazánkban, a piaci igényekre reagálva MTZ és T–25-ös traktoralkatrészeket kezdtünk importálni és értékesíteni. Természetesen a folyamatos fejlődés és üzleti növekedés volt az elsődleges célunk, annak érdekében, hogy minél több gazda sikeres munkájához járulhassunk hozzá. Ennek következtében az elmúlt 25 évben jelentősen bővítettük termékkínálatunkat a nyugati erőgépekhez, illetve a komplett munkagépek értékesítését is bevezettük. |
![]() |
KéK Körkép: A vállalkozás 1992-ben kezdte meg működését.Miért döntöttek az adott szakmai profil mellett, és milyen üzleti tervek megvalósítását tűzték ki célként?
Harkai Péter: A rendszerváltás után jelentősen átalakult a mezőgazdaság helyzete. A termelőszövetkezetek megszűnésével a földek nagy részét magángazdálkodók művelték, a kereskedelmi helyzet pedig nyitottabbá vált. A gazdáknak biztos beszerzési forrásokra volt szükségük. Addigra főként a belorusz erőgépek terjedtek el hazánkban, a piaci igényekre reagálva MTZ és T–25-ös traktoralkatrészeket kezdtünk importálni és értékesíteni. Természetesen a folyamatos fejlődés és üzleti növekedés volt az elsődleges célunk, annak érdekében, hogy minél több gazda sikeres munkájához járulhassunk hozzá. Ennek következtében az elmúlt 25 évben jelentősen bővítettük termékkínálatunkat a nyugati erőgépekhez, illetve a komplett munkagépek értékesítését is bevezettük.
KK : Egyetlen szaküzlettel indultak, majd az évek során sikerült felépíteni egy 19 képviseletből álló országos hálózatot.
HP : Pontosítanék: mostanra már az ország 20 pontján és webáruházunkban is várjuk vásárlóinkat, hogy minél könnyebben és gyorsabban elérhessék termékeinket. Szaküzleteinket a 2000-es évek folyamán kezdtük el megnyitni, változó ütemben. A piackutatás után ígéretesnek tűnő területeken helyeztük el egységeinket. Fontos szempont volt az is, hogy az ország minél több régiójában jelen legyünk, vásárlóinknak ne kelljen hosszú utat megtenni ahhoz, hogy nálunk vásárolhassanak. Ennek megfelelően augusztustól Kaposváron, a Toponár út 2. szám alatt nyitjuk meg legújabb szaküzletünket, ahol megújult külsővel, de a HABI Kft.-re jellemző széles kínálattal és szakértelemmel várjuk kedves vásárlóinkat.
![]() |
KK : Minden bizonnyal a hálózat növekedésével a szakmai képzés jelentősége is felértékelődött. HP : A humán erőforrás kiemelkedő fontosságú cégünk működésében, szakképzett munkatársainknak köszönhetően a különböző részlegek összehangolt munkája eredményezi a megfelelő működést. Központi, kiskunhalasi telephelyünk dolgozói biztosítják a logisztikai, beszerzési és technikai feltételek megvalósítását. Értékesítőink pedig közvetlenül képviselik értékeinket a vásárlók felé. A különböző területeken a szakmai gyakorlatukat töltő diákokat is szívesen látjuk, így lehetőségük nyílik átlátni egy szervezet működését, megszerezni a tanulmányaiknak megfelelő szakmai gyakorlati ismereteket. A mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmák népszerűsítése sem elhanyagolható, hiszen hazánk nagy gazdasági és társadalmi befolyással bíró ágazatáról beszélünk, ahol a jövőben is szükség lesz a hozzáértő munkaerőre. |
KK : Ezek szerint a cég, formális vagy informális módon, a szakképzésben is fontos szerepet vállal.
HP : Cégünk folyamatos képzést és fejlődési lehetőséget kínál dolgozói számára, hogy az adott szakterületen mindenki a legtöbbet hozhassa ki magából. A részlegek számára rendszeres oktatásokat biztosítunk, az igényeknek megfelelő szakmai anyagok állnak a kollégák rendelkezésére. A kedvező munkafeltételek megteremtése és szakmai elismerés által is motiváljuk dolgozóinkat, éreztetjük velük munkájuk jelentőségét, fontosságát. Az elköteleződés és az elégedettség növelése érdekében kidolgoztuk munkatársaink számára a HABI karrier programot, mely kiszámíthatóvá és átláthatóvá teszi dolgozóink fejlődési, előrelépési, kereseti lehetőségeit. Negyedévente szakmai találkozókat tartunk, ahol helyet kap az oktatás, lehetőség van javaslatok megvitatására, a központi telephelyen és a különböző szaküzletekben dolgozó kollégáink jobban megismerhetik egymást, összetartó csapattá válhatnak. A részlegek szakmai előadásai bepillantást engednek a más területen dolgozók számára, rálátást szereznek egymás feladataira, könnyebben átláthatják a munkafolyamatokat.
KK : A vállalkozás fő profilja eleinte az MTZ termékek alkatrészellátása volt. Miért döntöttek ezen márka mellett, és mekkora szereppel bír jelenleg az MTZ márka a cég kereskedelmi portfóliójában?
HP : Az MTZ alkatrész a zászlóshajó, ez egyértelmű, hiszen ismereteink szerint több MTZ van az országban, mint az összes többi márka erőgépei együttvéve. Az elmúlt évek alatt sikeres üzletpolitikánknak köszönhetően vállalkozásunk dinamikusan fejlődött, így lehetővé vált, hogy tevékenységünket is tovább bővítsük. Az MTZ és T–25-ös traktorok alkatrészein kívül akár MTZ, akár más típusú gépek után köthető mezőgazdasági munkagépeket és azok alkatrészeit, LED lámpákat, akkumulátorokat, különböző felhasználási célú olajokat, csapágyakat, valamint MTZ gumiköpenyeket is forgalmazunk. Emellett egyre több nyugati alkatrészt kínálunk, hiszen ezek jelentősége is folyamatosan növekszik a magyar gazdák között.
Beszállító partnereinkkel kialakított sikeres és megbízható kapcsolatainknak köszönhetően az áruellátás jelenleg is folyamatosan és zökkenőmentesen történik. A megkötött hosszú távú beszállítói szerződések biztos garanciát jelentenek arra, hogy a legkedvezőbb árakon, nagy mennyiségben és kifogástalan minőségben szolgálhassuk ki partnereinket a jövőben is. Ezzel párhuzamosan számunkra is nagyon kedvező tapasztalat, hogy az elmúlt években jelentősen növekszik termékeinkre a kereslet exportpartnereink részéről.
KK : 2008-ban kezdték meg a saját márkás termékek gyártását és forgalmazását. Ekkor már 14 év forgalmazási tapasztalattal rendelkeztek, ismerték a piacot és a gyártókat. Milyen szakmai és kereskedelmi megfontolások indokolták a HBR termékskála létrehozását? HP : A vevői igények magasabb színvonalon történő kiszolgálása érdekében cégünk létrehozta saját kereskedelmi márkáját is HBR név alatt. A márkanév alatt forgalmazott alkatrészek garantáltan megfelelnek a legmagasabb gyártói minőségnek, a közvetlen gyártói kapcsolatoknak köszönhetően ehhez versenyképes árakat is tudunk biztosítani. Csak azokkal a gyártókkal kötünk szerződést, akik vállalják a gyártói minőség-ellenőrzés kötelezettségét. A hologramos HBR matricás termékeket egyesével vetik alá minőség-ellenőrzésnek, kizárólag a hibátlan darabok kaphatják meg a minőséget jelképező matricát. A HABI Kft. cégfilozófiája mindig is az volt, hogy a legjobb beszerzési árak elérésén keresztül, versenyképes eladási árakon tudjon megbízhatóan és jó minőségben alkatrészeket forgalmazni a mezőgazdasági vállalkozások számára. |
|
KK : A HBR termékek kapcsán alighanem a termékskálatervezés és a gyártástechnológia területén is komoly tapasztalatokat szereztek.
HP : Büszkék vagyunk HBR termékeinkre, ezért nagy figyelmet fordítunk a termékcsalád fejlesztésére. Minden HBR terméket a piaci igények hívnak életre. Valószínűleg az interjú megjelenéséig is újabb cikkekkel fog nőni saját márkás termékeink köre. Jelenleg több mint 300 készletről, azonnal elérhető HBR terméket tartunk nyilván, és a közeljövőben is ennyi vár bevezetésre, aminek feltétele a megfelelő minőséget és szállítási határidőt, pontosságot garantáló beszállítókkal, gyártókkal való megegyezés.
KK : Sok gyártóval állnak napi szintű kapcsolatban, különböző alkatrészek széles körét forgalmazzák közel húsz szaküzletben. Milyen elektronikus raktárnyilvántartási és e-kereskedelmi megoldásokat alkalmaznak?
HP : A Gazdaságfejlesztési Operatív Program erre a célra kiírt pályázatát elnyertük, ennek köszönhetően elindítottuk vállalatirányítási rendszerünk használatát, melynek segítségével minden részleg munkafolyamatai összekapcsolhatók, támogatja stratégiai és operatív céljainkat is. Cégünk zavartalan és összehangolt működése szempontjából nélkülözhetetlen a gyors és precíz nyilvántartás, az áru- és pénzmozgások adminisztrációja. Termékeinket helykódosan tároljuk, ez alapján rögzítjük rendszerünkben, így az adott áru útvonala lekövethető a beszerzéstől kezdve a logisztikai folyamatokon át egészen az értékesítésig és könyvelésig. A folyamat nulladik lépésének tekinthetjük a piaci igények felmérését, utolsónak pedig vásárlóink utánkövetését és folyamataink felülvizsgálatát. A rendszer a szaküzletekben történő értékesítésen felül a webáruházunkkal is össze van kapcsolva, így az elektronikus vásárlási igényeket is ki tudjuk szolgálni. Az OCTOPUS 8 Integrált Vállalatirányítási Rendszer a teljes társasági gazdálkodást átfogó funkcionalitást nyújt, technikai megvalósításában a legkorszerűbb, lehetőséget ad az internetalapú rendszer használatra.
KK : A vállalkozás üzleti gyakorlatában kiemelt jelentőségű a szakmai transzparencia. Egyértelműen jelölik az alkatrészek forrását és gyártóját, a gyártó országot. Ugyanakkor vállalják, hogy a szaküzletben bemutatott, bizonytalan eredetű termékeket ingyenes eredetvizsgálatnak vetik alá.
HP : A HABI Kft.-nél mindig fontosnak tartottuk a tisztességet és a tájékoztatást. Kínálatunkban eredeti, gyári és utángyártott alkatrészek is elérhetők, így mindenki a felhasználási céljaihoz illeszkedő terméket választhatja. A különbségeket vásárlóink számára is kommunikáljuk. Az eredeti, gyári termékeken megtalálhatók az eredetiséget igazoló jelzések, melyek alapján könnyen beazonosítható a termékek eredete. Igyekszünk felhívni partnereink figyelmét a hamisított árukat forgalmazó kereskedők trükkjeire, a termék eredetét illető kétely esetén szakembereink szívesen segítenek a származás megállapításában. Sajnos napjainkban még mindig elterjedtek az eredetiként forgalmazott, ám utángyártott termékek. Ez a vásárlók bizalmára és munkájára is negatívan hat: túlárazottan kapnak nem a céljaiknak megfelelő alkatrészeket. Természetesen az eredeti és az utángyártott termékeknek is helye van a piacon, fontos a különböző munkálatokhoz különböző árú alternatívákat biztosítani. Például a rendszeres és nagy teljesítményt igénylő munkafolyamatokhoz ajánlatos eredeti, gyári termékeket választani, így az áruk is megtérül. Azonban ritkább és kisebb teljesítményigényű használatra nem feltétlen szükséges a nagyobb beruházás, az utángyártott termékek is tökéletesen elláthatják feladatukat.
KK : Tudomásom szerint a KéK Cégcsoporttal való szakmai kapcsolat alapja egy személyes ismeretség volt. Megosztaná velünk, hogy miként történt a csatlakozás? HP : Logisztikai vezetőnk ajánlotta figyelmünkbe a KéK Cégcsoport szolgáltatásait. Zsoldos Imre kapcsolattartónak köszönhetően a csatlakozásunk rendkívül gyorsan és zökkenőmentesen zajlott. Még fiatal a kapcsolat a cégcsoport és a HABI Kft. között, ennek ellenére már több szolgáltatást igénybe veszünk, és tervezzük az együttműködés kiterjesztését további termékekre is. |
![]() |
A HABI Kft., a gazdák megbízható partnere már az ország számos pontján, és Kiskunlacházán is várja Önöket!
Szaküzleteinket az 1990-es évek folyamán kezdtük el megnyitni, a vevői igényekhez igazodva, változó ütemben. Üzletnyitás során fontos szempont, hogy az ország minél több régiójában jelen legyünk, vásárlóinknak ne kelljen hosszú utat megtenni ahhoz, hogy nálunk vásárolhassanak. Ma már az ország 21 pontján és webáruházunkban is várjuk vásárlóinkat, hogy minél könnyebben és gyorsabban elérhessék termékeinket.
Töretlen fejlődésünket folytatva 2017. november 13-án Kiskunlacházán a Rákóczi út 90. szám alatt nyitjuk meg legújabb, 22. szaküzletünket, ahol a HABI Kft.-re jellemző széles kínálattal, kiemelt szakértő kollégával és szaktanácsadással várjuk kedves vásárlóinkat.
Ön se maradjon le nyitási akcióinkról, még novemberben látogasson el szaküzletünkbe!
További információkért, szaküzleteink és termékeink részletes listájáért látogassanak el weboldalunkra és webáruházunkba, ahol folyamatosan frissülő hírekkel és akciókkal várjuk Önöket.
Elérhetőségek:
Cím: 2340, Kiskunlacháza Rákóczi út 90.
Telefon: +36 24 999 248
Fax: +36 24 999 249
Mobil: +36 30 397 2946
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Webáruház: webaruhaz.habi.hu
A nyári időszakot főként a kalászos növények betakarítása, az aratás jellemzi, ezért kiemelt szerepet kapnak az ehhez kapcsolódó munkagépek és alkatrészeik. A HABI Kft. fő profilja az eredeti gyári és utángyártott MTZ és további traktoralkatrészek, komplett munkagépek és munkagépalkatrészek, illetve kiegészítő termékek (kenőanyag, gumi, csapágy, akkumulátor, hajtástechnika, stb.) forgalmazása, éppen ezért folyamatosan bővülő termékkínálatunk az aratás folyamán is segítségére lehet vásárlóinknak.
A betakarított termény szállításához elengedhetetlen kellék a pótkocsi, cégünk a megbízható HW és MBP márkájú pótkocsikhoz kínál alkatrészeket. A bálák mozgatásához használatos gépeket és alkatrészeiket, bálacsomagoló fóliákat, bálakötöző zsinegeket és bálahálókat is találhatnak termékeink között. Bátran ajánljuk figyelmükbe kiváló minőségű, magas szakítószilárdságú és UV-stabilitású Karatzis bálahálóinkat. A bálázási hibákról szóló cikkünkben hasznos tanácsokat olvashat, melyekkel könnyebbé tehető a munka, és elkerülhetők a hibákból fakadó problémák!
Jelentős károkat előzhetünk meg a kipufogórendszer ellenőrzésével, mivel a sérült szikrafogós kipufogódobok könnyen tüzet okozhatnak a tarlón. Széles kínálatunkkal gyors segítséget nyújtunk, amennyiben a kipufogórendszer valamely részének cseréje szükségessé válik.
Mivel a munkálatok gyakran éjszakába nyúlnak, hasznosak lehetnek munkalámpáink is, melyek számos kivitelben megtalálhatók kínálatunkban. Próbálja ki nagy népszerűségnek örvendő saját márkás HBR ledes munkalámpáinkat is!
Ellenőrzött minőség kedvező áron – keresse HBR termékeinket országos szaküzlethálózatunkban, ahol szakértő kollégáink kiemelkedő raktárkészlettel és szakmai tanácsokkal várják Önöket!